2021. május 6., csütörtök

"Elszabadul a pokol: a klímaváltozás a Pentagon szemszögéből"

napokban jelent meg interjú egy amerikai szakmai - az USA nemzetbiztonsági köreihez közelálló - portálon az “Elszabadul a pokol: a klímaváltozás a Pentagon szemszögéből” című könyv szerzőjével. A szerző, Michael T. Klare az interjúban felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikai védelmi minisztérium komolyan modellezi azokat a helyzeteket, amelyek során a klímaváltozás által okozott kihívások egyéb politikai-katonai konfliktusokkal párosulva teljes összeomláshoz vezetnek - ezt a helyzetet nevezik “a pokol elszabadulásának”. Klare szerint a Pentagon számára az elsőszámú katonai kihívást Kína és Oroszország jelenti. A klímaváltozás azonban olyan körülményeket képes teremteni, illetve olyan természeti katasztrófákat képes okozni, melyek nagymértékben megnehezítik az USA globális katonai manőverezéseit, ezzel felbátorítva a hatalmi versengésben résztvevő országokat, háborús eszkalációhoz vezetve

“[A Pentagon vezetői] látják, hogy ezek a hatások erősödni fognak. Minél messzebb néznek a jövőbe, annál inkább látják, hogy elsődleges feladatukat, az Oroszországgal és Kínával szembeni harcot aláássa és gátolja a klímaváltozás. Ezért nem hagyhatják azt figyelmen kívül. Inkább az Oroszországgal és Kínával való háborúra  készülnének, de látják, hogy ez a feladat egyre nehezebb lesz a klímaváltozás erősödésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Előrejelzés klímavészhelyzetről és járványról - 2009-ből

E második cikk eredeti kéziratából a szerkesztő sajnos törölte az alábbi - az eredeti szövegben tehát szereplő - mondatokat: “ Egy ilyen ter...