Egy "mindenki mindenki ellen" háború árnyékában

Putyin "mindenki mindenki ellen" háborúra figyelmeztet, amennyiben a feszültségeket nem sikerül feloldani

A CNBC beszámolója alapján. 

Vlagyimir Putyin elnök a Világgazdasági Fórum e héten zajlott ülésén figyelmeztetett, hogy a koronavírus járvány súlyosbította a már eleve létező globális problémákat és egyensúlyhiányokat, amelyek olyan szintig romolhatnak, amikor már a "mindenki mindenki elleni háború köszönt ránk." Putyin szakértőkre hivatkozott, akik szerint a globális helyzet az 1920 és 1930-as évekkel mutat párhuzamot, "a rendszerszintű kihívások és potenciális fenyegetések terén." Mindezen kihívások törvényszerű hatást gyakorolnak a nemzetközi kapcsolatokra is, azokat kevésbé stabillá és kevésbé kiszámíthatóvá teszik Szavai szerint "a 20. században a hasonló problémák megoldásának elmulasztása, illetve az arra való képtelenség a katasztrofális második világháborúhoz vezetett." Noha az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy egy hasonló konfliktus nem fog újra megtörténni, "mert az a civilizációnk végét jelentené," nyomatékosította, hogy "a jelenlegi helyzet kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen módon alakulhat," ha nem sikerül változtatni. "És meg van az esélye annak, hogy bekövetkezik a globális fejlődés tényleges összeomlása, amely egy mindenki mindenki elleni háborút eredményezhet."

Megjegyzés: Putyin mindezzel gyakorlatilag nem tett mást, mint  az általa is kritizált globális színpad egyik szereplőjeként elismételte azon szakértők szavait, akik már évekkel korábban felhívták e problémákra a figyelmet. Az általa is előrevetített "mindenki mindenki ellen" háború potenciális hadviselő feleként szavai természetesen más súllyal esnek a latba. 

Alább egy válogatás csak ezen a blogon megjelent, ilyen tartalmú posztokból:

“Pontosan ez történt a két világháború között...”

“A legőrültebb dolgok történnek meg a politikában”

“A szokásosnál magasabb kockázata látszik egy katasztrofális válság bekövetkezésének a 2020-as évtizedben”

Az I. világháborúhoz hasonló USA-Kína konfliktus a láthatáron

“Az utolsó évszázadunk”?

“Többet hallgassunk szerencsétlenségekről szóló próféciákat, mint boldog jövőről szólókat”

“Miért vallunk kudarcot a katasztrófák előrelátása és feltartóztatása terén?”

A nukleáris katasztrófa kockázatának fokozódásáról - könyvajánló

“Hogyan omolhat össze minden?”

A járványtól a háborúig?

“Ne számíts arra, hogy a vakcina megmenti a világgazdaságot”

“A világjárvány aláássa a nemzetközi rendet”

“Az összeomlás végül sokkal gyorsabban következik be, mint ahogyan azt elképzeljük”

A világgazdaság térképe épp teljes újrakeverés alatt áll: a nagy győztes egyelőre a bizonytalanság 

Globális adósságválság árnyékában

“Globális ébresztő”

Egy magabiztos előrejelzés 1923-ból

A Magyarság című lap berlini tudósítójának 1923. november 10-i keltezésű írása (betűhű közlés): 

“Nem tudom, mire e sorok Budapestre érkeznek, él-e, hal-e Hitler Adolf, bajor földön lesz-e még, vagy már sikerült elérnie a határt. Ez most már nem is tulságosan fontos. Akár megpróbálják őt bíróság elé álítani, akár nem, Hitler Németországban eljátszotta játékait és el fog tünni, mint ahogy ... más balsikerű vállalkozások vezetői is eltűntek.” (Radnai Endre: “A német nemzeti mozgalom összeomlásának hiteles története,” Magyarság, 1923. november 16.)

“Menjenek haza és aludjanak nyugodtan!”

Walter Benjamin, a neves német-zsidó filozófus figyelmeztetett 1940-ben megjelent “A történelem fogalmáról” című munkájában arra, hogy immár “a kivételes állapot, amelyben élünk nem a kivétel, hanem a szabály.” Benjamin a kivételes jelzővel azt a korszakot illette, amely szerinte még az első világháborúval kezdődött, majd Németország ún. Weimari Alkotmányának de facto felfüggesztésével folytatódott Adolf Hitler által, 1933-ban (az alkotmányosság látszatának fenntartása mellett), és aztán az 1940-ben már folyó világháborúba torkollott. (Benjamin a nácik elől menekülve öngyilkosságot követett el még ugyanebben az évben.) Benjamin szavai arra próbáltak inteni, hogy amikor a kivétel válik szabállyá, nem érdemes az addig bevettnek tekintett szabályok - illetve úgy általában: szabályok - szerint elemezni a történések várható menetét. Sajnos megkésve, hiszen Neville Chamberlain brit miniszterelnök még lelkesen, a tömegek üdvrivalgása közepette jelentette be 1938 szeptemberében - egy évvel a második világháború kitörése előtt - a következő mondatokat, Hitlerrel folytatott tárgyalásáról hazaérkezvén: “A csehszlovák probléma rendezése, amelyet most végrehajtottunk, nézetem szerint csak az előjátéka egy átfogóbb rendezésnek, amelyben egész Európa békét találhat. ... Hiszem, hogy ez békét jelent korunk számára.” “Menjenek haza és aludjanak nyugodtan.” 

“Attól félek, hogy a jelen megismétli a múltat” - az 1933-szindróma

A napokban Ferenc pápa, a hivatalos látogatáson lévő spanyol miniszterelnök és delegációja számára mondott beszédében szokatlanul erőteljes kijelentést tett, amikor egyrészt arra figyelmeztetett, hogy az 1929-es nagy gazdasági világválságnál is nagyobb válság várhat ránk, másrészt pedig ebben az összefüggésben felhívta a figyelmet egy idén nyáron megjelent könyv különösen fontos aktualitására, kijelentve, hogy a könyvben foglalt történelmi analógiák veszélye fenyegeti a világot. 

A könyv címe - és ettől válik a pápai “könyvajánló” különösen jelentőssé: “Az 1933-szindróma.” Az évszám Adolf Hitler hatalomra jutásának évére utal, a könyv pedig arról szól, mennyire mély analógia áll fenn korunk és azon korszak között, amikor a világ tudattalanul menetelt a II. világháború katasztrófájába; amikor  nem sejtette senki, még az adott napon sem, hogy Hitler lesz Németország vezetője, azt pedig különösen nem, hogy ez a hatalom sokáig fog tartani és az emberiség történetének egyik legnagyobb tragédiájához vezet. 

Az alábbiakban néhány mondat a könyv bevezető oldalairól: 

“E ponton tartozom egy magyarázattal, miért is született meg ez a könyv. Egy ideje már nehezen múlik el nap anélkül, hogy a hírek ne keltsenek bennem egy kellemetlen déjà vu érzést. Olvasom a sajtót, nézem a hírműsorokat, olykor csüngök a beszélgető-műsorokon, hallgatom, amit az emberek mondanak egymásnak a bárban vagy a buszon, és az a benyomásom van, hogy ezt már egyszer olvastam, már láttam, már hallottam. Csak egy teljesen különböző korszakban és máshol. … Ez egy másik történet volt, ismétlem folyamatosan magamnak. Egy olyan rémálom, amelyből mindig is próbáltunk fájdalmasan felébredni. És még úgy is tűnt, hogy sikerült. Próbálom nyugtatni magamat azzal a Marx által népszerűvé tett mondással, miszerint a történelem mindig megismétli önmagát: ami először tragédia, másodszor komédia. De mi van, ha most nem ez fog történni? Ha a sorrend megcserélődik, először komédia és utána tragédia? Mi van, ha megismétlődik, azonban mindkétszer tragédiaként? (Ez nem volna szokatlan, mi több, ez a legvalószínűbb végkifejlet: az I. világháborút követően csak húsz év telt el a másodikig.) A múlt rémálmai a jövőt rugdalják. És mi van akkor, ha egy rémálom, amelyből már egy ideje felébredtünk, amelyre már alig-alig emlékszünk, váratlanul elkezd rugdalni, mint egy öszvér, halálos rúgások záporát zúdítva ránk? … Attól félek, hogy a jelen megismétli a múltat, öntudatlanul, akaratlanul, talán anélkül, hogy mindez bárkinek is feltűnne. Ezért kezdtem el analógiákat keresni.”