“Attól félek, hogy a jelen megismétli a múltat” - az 1933-szindróma

A napokban Ferenc pápa, a hivatalos látogatáson lévő spanyol miniszterelnök és delegációja számára mondott beszédében szokatlanul erőteljes kijelentést tett, amikor egyrészt arra figyelmeztetett, hogy az 1929-es nagy gazdasági világválságnál is nagyobb válság várhat ránk, másrészt pedig ebben az összefüggésben felhívta a figyelmet egy idén nyáron megjelent könyv különösen fontos aktualitására, kijelentve, hogy a könyvben foglalt történelmi analógiák veszélye fenyegeti a világot. 

A könyv címe - és ettől válik a pápai “könyvajánló” különösen jelentőssé: “Az 1933-szindróma.” Az évszám Adolf Hitler hatalomra jutásának évére utal, a könyv pedig arról szól, mennyire mély analógia áll fenn korunk és azon korszak között, amikor a világ tudattalanul menetelt a II. világháború katasztrófájába; amikor  nem sejtette senki, még az adott napon sem, hogy Hitler lesz Németország vezetője, azt pedig különösen nem, hogy ez a hatalom sokáig fog tartani és az emberiség történetének egyik legnagyobb tragédiájához vezet. 

Az alábbiakban néhány mondat a könyv bevezető oldalairól: 

“E ponton tartozom egy magyarázattal, miért is született meg ez a könyv. Egy ideje már nehezen múlik el nap anélkül, hogy a hírek ne keltsenek bennem egy kellemetlen déjà vu érzést. Olvasom a sajtót, nézem a hírműsorokat, olykor csüngök a beszélgető-műsorokon, hallgatom, amit az emberek mondanak egymásnak a bárban vagy a buszon, és az a benyomásom van, hogy ezt már egyszer olvastam, már láttam, már hallottam. Csak egy teljesen különböző korszakban és máshol. … Ez egy másik történet volt, ismétlem folyamatosan magamnak. Egy olyan rémálom, amelyből mindig is próbáltunk fájdalmasan felébredni. És még úgy is tűnt, hogy sikerült. Próbálom nyugtatni magamat azzal a Marx által népszerűvé tett mondással, miszerint a történelem mindig megismétli önmagát: ami először tragédia, másodszor komédia. De mi van, ha most nem ez fog történni? Ha a sorrend megcserélődik, először komédia és utána tragédia? Mi van, ha megismétlődik, azonban mindkétszer tragédiaként? (Ez nem volna szokatlan, mi több, ez a legvalószínűbb végkifejlet: az I. világháborút követően csak húsz év telt el a másodikig.) A múlt rémálmai a jövőt rugdalják. És mi van akkor, ha egy rémálom, amelyből már egy ideje felébredtünk, amelyre már alig-alig emlékszünk, váratlanul elkezd rugdalni, mint egy öszvér, halálos rúgások záporát zúdítva ránk? … Attól félek, hogy a jelen megismétli a múltat, öntudatlanul, akaratlanul, talán anélkül, hogy mindez bárkinek is feltűnne. Ezért kezdtem el analógiákat keresni.”