“Menjenek haza és aludjanak nyugodtan!”

Walter Benjamin, a neves német-zsidó filozófus figyelmeztetett 1940-ben megjelent “A történelem fogalmáról” című munkájában arra, hogy immár “a kivételes állapot, amelyben élünk nem a kivétel, hanem a szabály.” Benjamin a kivételes jelzővel azt a korszakot illette, amely szerinte még az első világháborúval kezdődött, majd Németország ún. Weimari Alkotmányának de facto felfüggesztésével folytatódott Adolf Hitler által, 1933-ban (az alkotmányosság látszatának fenntartása mellett), és aztán az 1940-ben már folyó világháborúba torkollott. (Benjamin a nácik elől menekülve öngyilkosságot követett el még ugyanebben az évben.) Benjamin szavai arra próbáltak inteni, hogy amikor a kivétel válik szabállyá, nem érdemes az addig bevettnek tekintett szabályok - illetve úgy általában: szabályok - szerint elemezni a történések várható menetét. Sajnos megkésve, hiszen Neville Chamberlain brit miniszterelnök még lelkesen, a tömegek üdvrivalgása közepette jelentette be 1938 szeptemberében - egy évvel a második világháború kitörése előtt - a következő mondatokat, Hitlerrel folytatott tárgyalásáról hazaérkezvén: “A csehszlovák probléma rendezése, amelyet most végrehajtottunk, nézetem szerint csak az előjátéka egy átfogóbb rendezésnek, amelyben egész Európa békét találhat. ... Hiszem, hogy ez békét jelent korunk számára.” “Menjenek haza és aludjanak nyugodtan.”